Ma már inkább elviselek egy rossz napot a programban, mint egy jó napot, amikor túlettem.

Bármit megteszek annak érdekében, hogy absztinens maradjak

„Az absztinencia a legfontosabb dolog az életemben, kivétel nélkül.” Ezt a programban töltött első két évem után hallottam egy megosztás alkalmával. Akkor még kételkedtem, de ma már ezt vallom én is. És igyekszem sokat tenni azért, hogy megtartsam az absztinenciámat:

  1. Naponta beszélek a szponzorommal és írom az étkezési tervem.
  2. Minden nap beosztást készítek a feladataimról és az ételeimről is. – „Ha nem tervezel, a kudarcot tervezed”
  3. Nem félek NEM-et mondani, ha szükséges.
  4. Felteszem az étellel kapcsolatos kérdéseimet, ha étteremben eszem.
  5. Követem a szponzorom tanácsait.
  6. Ha szükséges, szakértőhöz fordulok az ételeimmel kapcsolatban.
  7. Közeli kapcsolatban vagyok a Felsőbb Erőmmel – imádkozom, erőt és hajlandóságot kérek tőle
  8. Dolgozom a lépéseken.
  9. Használom az eszközöket.

Van néhány dolog, amit folyamatosan fejben tartok, hogy emlékeztessem magam a mindennapok során az okokra, amiért absztinens vagyok:

  1. Fogytam 40 kg-t a programban és ezt 12 éve tartani is tudom – a program előtt soha nem tudtam megtartani a súlyvesztésemet.
  2. Minden nap meg kell mosnom a fogaimat, erre egyszerűen szükségem van. Ugyan ez igaz a programra is: minden nap dolgoznom kell rajta, mert erre szükségem van.
  3. Megjártam a poklot, és nem akarom újra látni.
  4. Ha egy problémát étellel akarok megoldani, csak egy újabbat gyártok. Ezért nem engedem, hogy ez opció legyen.
  5. A Felsőbb Erőm – Isten – rengeteget adott nekem, és ezt azzal hálálhatom meg, hogy absztinens maradok.

Minden nap élnem, éreznem kell a programot. A legjobb tudásom szerint kell igyekeznem, hogy mindent megtegyek a testi, lelki és spirituális jólétem érdekében. Bármit megtenni érte… mert számítok és megérdemlem, hogy absztinens és felépülésben élő legyek.

Susan

Nem dönthetek a felett, hogy a kényszeres túlevés betege legyek, de az én döntésem, hogy hagyom-e hogy legyőzzön!

Ez a dolog, amit absztinenciának hívnak

Épp egy találkozón ültem előző hétfőn, amikor ráeszméltem, hogy már négy napja absztinens vagyok, pedig rettentő mozgalmas és érzelmileg terhelt időszak volt mögöttem, mialatt folyamatosan emberekkel voltam körülvéve. Ez azt jelentette, hogy be kellett vásárolnom az egészséges ételeimből és időt szakítanom arra, hogy az étkezési tervem szerint egyek. Azaz ettem, amikor mások épp nem, vagy ők ettek, amikor én nem. A program megtanított arra, hogy törődjek magammal, a legalapvetőbb módon. Ezen az emlegetett hétfői napon az absztinenciám teljes mértékben valóságnak tűnt. Persze változott az évek alatt. Felnőttem a programban, ami azt jelentette, hogy volt, amitől elkezdtem kevésbé félni, míg mást idővel ki kellett zárnom. Ma már szabadabbnak érzem a döntéseimet, megtanultam nemet, és igent mondani, amikor szükségét érzem. Sokat kell dolgoznom minden nap azért, hogy a helyes úton maradjak, mert a nehezebb időszakokban még mindig megfordul a fejemben, hogy talán az evéssel megoldhatnám a gondjaimat, most az egyszer. De ma nem így döntöttem, és ebben segített a program, a társaim és legfőképp Isten. És ez valóban egy csoda.

Meike

Ha kapcsolatot szeretnék Istennel, pontosan ugyan azt kell tennem, mint amit emberekkel tennék: időt kell töltenem vele, beszélnem hozzá és hallgatnom rá.

Bármeddig elmennék, csak hogy megőrizzem az absztinenciámat

Ma meghallgattam a második lépést. Míg a szponzorom felolvasta, rádöbbentem, hogy mennyire sokat segített ez nekem az évek alatt, amikor nehéz helyzetekbe kerültem. Minden nap elmondtam magamnak, hogy a Felsőbb Erőm helyreállíthatja lelki egészségemet, és ehhez az első három lépés sok erőt adott. Tudom, hogy ez az oka annak, hogy még mindig absztinens vagyok és hogy rendszeresen kapcsolatban vagyok a Felső Erőmmel ima és meditáció révén. Megszoktam, hogy ha elmentem otthonról több órára, mindig vittem magammal ételt, ami segített abban, hogy biztonságos ételeket egyek és nyugodt maradjak. Egyszer csak azt vettem észre, hogy maradékot hagytam a tányéromon. Még soha azelőtt nem történt velem ilyen, mérföldkő volt!

Soha nem fogok meggyógyulni, mindig velem lesz ez a betegség, ebben biztos vagyok. Hiszen a helyzet az, hogy ennem minden nap kell, és minden alkalommal döntést kell hoznom, ha ételt veszek magam elé. De már nem kell egyedül megtennem, mert nem vagyok egyedül.

Hogy őrzöm meg az absztinenciámat? Elmegyek a találkozókra, dolgozok a programomon, van szponzorom és szponzoráltam egyaránt, vállalok szolgálatot, telefonálok, imádkozom, meditálok, üdvözlöm az újakat és a lista itt még nem ért véget!

Szeretettel, Mette

A program

Nem túlzás kijelentenem, hogy az utóbbi pár hétben az országom a modern történelem legkeményebb periódusát élte meg. A gazdasági válság kilátástalanságában – élelmiszeradagok, áramszünetek, bűnözés – a félelem érzékelhető volt, kívül-belül.

De a program megtanított arra, hogy a félelem ellenszere a hit. Miután egyértelmű vált számomra, hogy intenzív félelmet élek át, tudtam, hogy még több hitre lesz szükségem, hogy visszanyerjem a józanságomat és megtartsam az absztinenciámat, ami hirtelen nem tűnt túl könnyűnek. Éreztem, hogy csak vonszolom magam, mint az első napjaimon az OA-ban. Az imádkozás segített, de nem érzetem elégnek. Hívogatott az étel. Rendkívüli megoldásra volt szükségem, hogy elkerüljem a visszaesést. Mit lehet ilyenkor tenni?

Nem vagy egyedül.
Légy őszinte.
Kérj segítséget.
Hallgass meg másokat.
Légy nyitott a segítség elfogadására.

Ezeket az iránymutatásokat követve a Felsőbb Erőm a segítségemre sietett egy OA társ személyében, akit szolgálat során ismertem meg (egy újabb bizonyíték, hogy a szolgálat is egy mentőöv). Megosztotta velem a tapasztalatait a 11. lépéssel kapcsolatban és a meditáció egy új formájával ismertetett meg: keresni kell egy lelki menedéket. Ami békét ezáltal találtam, az egy áldás! A félelmek zsivaja egyszer csak elhallgatott. Az álmatlan éjszakák, az ételek kísértése a múltba veszett. Elfogadás, béke és nyugalom vette át a helyét és ezáltal egy könnyű, békés absztinencia. Köszönöm neked, OA!

Miranda (Athén, Görögország)

Absztinencia

Felépülésben lévő kényszeres evő vagyok immár 14 és fél éve. Ezalatt az idő alatt hónapok, évek absztinens időszaka volt jellemző. Mindezek ellenére az absztinenciát mindig egy falás követett, pár hét vagy hónap visszaeséssel.

Eleinte nagy elszánással számoltam a perceket, órákat, napokat, amiket absztinenciában éltem. Csak csodáltam, hogy bírok ki 7, 11, 19 napot. De könnyen elfelejtettem, hogy milyen nehéz volt az egészségtelen ételeimet egészségesekre cserélnem, és a megcsúszások után nehéz volt a felépülést választani a betegség helyett. De a 24 órás szabály mindig segített. Csak ma, nem eszem édességet. Csak ma, nem kényeztetem magam az étellel. Csak ma, nem lesz az étel az érzéstelenítőm a fájdalomra, nehéz helyzetekre, sikertelenségre vagy veszteségre. Csak ma, nem eszem unalomból vagy örömből.

2000. november 11-én csatlakoztam az OA-hoz és kezdtem absztinenciában élni. A nyárhoz közeledve, sokszor eszembe jutott, hogy fogom kibírni majd fagyi nélkül? Ez adta az első alkalmat, hogy használjam a „csak ma” szabályt. És a nyár eltelt… probléma nélkül.

Ami még szintén sokat segített, az az 5 perces szabály volt. Rendben. Megehetem. De előbb várok 5 percig. Segített, ha kimentem a konyhából, a házból. Minden egyes megcsúszás valami újat tanított, a betegségemről, a problémáimról, az ételről. A szenvedés csak kilókat hozott, ezért választottam a felépülést.

Az absztinencia köztem és a Felsőbb Erőm között működik. Ez az én ajándékom, az én örömöm és nincs is szükségem rá, hogy a világgal megosszam. Az én ajándékom, de az én döntésem is egyben, hogy ezt megtartom-e. Isten segít abban, hogy a felépülést válasszam a betegség helyett. Ez már olyan természetes, mint a levegővétel.

Amikor mégis nehéznek érzem, velem van a Felsőbb Erőm és az eszközök, amik segítenek. Ma absztinens maradtam, annak ellenére, hogy a szülinapomon édességekkel voltam körülvéve, és annak ellenére, hogy érzelmileg kihívást jelentő helyzetekbe kellett helyt állnom. Ma mégis szabad maradtam, és örülök, hogy ezt megoszthatom veletek.

Dotka, Lengyelország

Mindent elkövetni

Mit jelent az, hogy „mindent elkövetni”? Az első, ami erről eszembe jut, telefonbeszélgetések bátor és szorgalmas OA tagokkal. Megosztották a történeteiket, amikor majdnem megcsúsztak, vagy amikor visszaestek és újból a kényszeres túlevés rabjává váltak. Egy ismerősöm az OA-ban a közért bejárata előtt állva hívott fel gyakran. Szégyenkezett, hogy telefonálnia kell, hogy elbizonytalanodott, hogy a megcsúszás előtt áll. De ennek ellenére mindig felhívott valakit, és ezáltal elmúlt a késztetés. Ha pedig mégse, és végül megcsúszott, azt is megosztotta velünk.

Nagyon tisztelem azokat, akik képesek és hajlandók megosztani másokkal a nehéz pillanataikat. Ők beismerik a félelmeiket, amelyek minket, kényszeres túlevőket az ételhez irányítanak. Csodálom a kitartásukat, állhatatosságukat, amit az absztinenciájuk érdekében tesznek. Mert ezekben a pillanatokban a „mindent elkövetni” azt jelenti, hogy felhívnak valakit. És akármit megtesznek, hogy ne essenek vissza. A gyengeségünk, ami összeköt minket. A leggyengébb pillanatban segítséget kaphatunk, ha hajlandók vagyunk egymáshoz fordulni. Ha, ahogy már megannyiszor, nem az elszigetelődést és az öngyógyítást választjuk. Én, ha késztetést érzek, hogy az ételhez forduljak, vagy ha megcsúsztam, csak magányra vágyom, és a szégyenérzet kerít hatalmába. A betegségem elhiteti velem, hogy mások úgyse értenék meg, elítélnének, ezért jobb, ha egyedül oldom meg a problémát. De már megtanultam, hogy ne hallgassak ezekre a hangokra. Néha még hangosan is válaszolok, hogy megerősítsem magamban. Azok, akik mertek másokhoz fordulni, sokkal erősebb és tisztább absztinenciát építettek ki maguknak az évek folyamán. Mert foglalkoztak vele és vigyáztak rá minden nap.

Az AA Nagy Könyve úgy szól, hogy „ha úgy döntöttél, hogy te is fel akarsz épülni és hajlandó vagy ennek érdekében mindent elkövetni, akkor képes vagy arra is, hogy megtedd a lépéseket.” Azt ígéri, hogy a kemény munka által megszabadulunk a betegségünktől. Sokaknak sikerült már előttünk, és velünk is megtörténhet. De már olyan régóta használom az ételt nem megfelelő célra. Bízhatok ebben az ígéretben, velem is megtörténhet? Már olyan rutinossá vált a kényszeres túlevésem, hogy az élet minden eseményére ezzel reagálok, legyen az jó, rossz, unalmas vagy izgalmas. A szokás még az uralma alatt tart. És néha azt gondolom, nem is kell nekem olyan keményen dolgoznom a felépülésért. Elfáradok, és ilyenkor azt gondolom, hogy megérdemlem a lazítást. Miért is ne? Hiszen az evésem rendben van, egy ideig, talán pár napig. Miért is kellene a szabadidőmet arra pazarolnom, hogy a programon dolgozzak? Miért kellene írnom a szponzoromnak minden egyes nap? Vagy szolgálatot vállalnom, kapcsolatot tartanom a többiekkel, vagy étkezési naplót vezetnem, egyáltalán elterveznem bármit is. Olyan soknak tűnik mindez. „Szabad” akarok lenni. Még akkor is, ha ez a szabadság nem jelent mást, mint órákon át tartó TV nézést és internetezést. A betegségem néha nap ezeket mondatja velem és arról győzköd, hogy egy kis kényeztetés, falatozás jót tenne nekem. „Csak most az egyszer”, mondja, és van, hogy hagyom magam. Vagy talán a kellemetlen érzések olyan elviselhetetlenek abban a pillanatban, hogy muszáj valamivel enyhítenem. Annyi okom van arra, hogy egyek, de mind hazudik nekem, mert végül soha nem azt kapom tőle, amit ígér. Soha nem oldja meg a valós problémákat, még ha egy pillanatra el is múlik a stressz. Mert ennek mindig ára van. Néha nagyon magas. Egy kis elcsúszás nagy szakadékhoz vezethet, amiből néha egy hét, máskor egy hónap kikecmeregni. És ismét visszafelé haladok, ahelyett, hogy apró lépéseket tennék a szabadságom és boldogságom irányába.

Mit tehetnék azért, hogy még biztosabb legyen az absztinenciám? „Annak érdekében, hogy tartós felépülést érjünk el, napról napra ismételnünk kell azokat a dolgokat, amik ez idáig a javulást hozták számunkra.” De mik azok a dolgok, amik az én felépülésemet segíteni tudják? És hogy tudom használni ezeket minden nap, megőrizni az absztinenciámat, akármi is történik? Talán fel kell adnom néhány ételt, kimérnem az adagjaimat, vagy abbahagynom a diétázást. Vagy kiépíteni egy olyan tervet, amit fenn tudok tartani hosszútávon. Elkötelezettnek, de rugalmas kell lennem egyszerre. Vannak olyan napok, amikor ez szörnyen nehéznek tűnik. De megtanultam másképp nyúlni az ételhez, új eszközöket használni a megküzdéshez. Sok munkába is imába került, és sok segítséget kaptam hozzá a többiektől. Nagyon értékes számomra az absztinenciám és nem tekinthetem természetesnek, nem vehetem félvállról. Nehéz változtatni, de gyakorlással egyre könnyebbé válnak az új szokások. És minden jó döntés erősíti az absztinenciámat. Ezt az utat választom, a túlevés helyett. Arra a hangra, ami azt mondja nekem „csak most az egyszer”, már van egy válaszom. Minden egyes alkalom számít, minden megcsúszás sérülést okoz. Ha sóvárgást érzek, a Felsőbb Erőmhöz fordulok. Tudom, hogy létezik egy olyan élet lehetősége, ahol az étel a valódi helyét tölti be. Ahol csak étkezések idején gondolok az evésre, ahol megtervezem és előkészítem az érkezéseimet, és bűntudat vagy stressz nem szólhat ebbe bele. Energia és idő áll rendelkezésemre, hogy felépítsem azt az életet, amiben szabadabb, boldogabb és másokat is támogató tudok lenni. Azzá tudok ezáltal válni, amit a Felsőbb Erőm szeretne. Váljak mindazzá, ami lehetőség megvan bennem. Az OA megtanított arra, hogy a felépülés csak akkor lehetséges, ha türelmes és kitartó vagyok, ez egy fantasztikus, de nehéz út. Egy boldogabb, teljesebb élet reménye a betegségem árnyoldalai helyett. A magány, az elszigetelődés, az önmegvetés, az öngyógyítás a kényszeres túlevéssel. Gyakorlással, ismétléssel az absztinenciám erősebbé válhat és a programunk ígérete valósággá. Ma ebben a hitben élek.

Saara, Finnország

Minden tervünk valóra válhat, ha a Felsőbb Erőnk segítségét kérjük.

Napról napra

20 éve felépülésben élek. Kényszeres túlevő vagyok, biztos absztinenciával. Amikor megérkeztem az OA-ba, nem hittem, hogy én is rendbe jöhetek. Időbe telt, mire a program varázsa az életem több területén is hatni kezdett. Mindent meg kellett tennem, hogy absztinens maradjak. Elmentem annyi találkozóra, amennyire csak tudtam és megtanultam helyes étkezési szokásokra cserélni a korábbi rossz választásaimat. Találkozóról találkozóra megerősítést és olyan támogatás kaptam, ami elengedhetetlen volt a felépülésemhez. Olyan őszinte voltam, amennyire csak tudtam és ez sokat segített abban, hogy mindig eljussak a következő pontig. A szponzorom, megosztva saját tapasztalatait, segített, hogy napról napra jó döntéseket hozzak az étellel kapcsolatban. Egy idő után – nem egyik napról a másikra – sikerült kiszabadulnom az önpusztító evések ördögi köréből. Három étkezést vezettem be, egy opcionális snack-el vacsora után és elkerültem azokat az ételeket, amik sóvárgást tudtak okozni: cukor, fehér liszt és sajt. Kimértem az adagjaimat, és a Felsőbb Erőmnek ajánlottam őket, mert tudtam, hogy ő sokkal erősebbé tesz, mint a függőségem és erőt ad, hogy jó döntéseket hozzak az étellel kapcsolatban. Az igazi sikerhez a lépésekre is szükség volt. Minden egyes lépéssel megerősítve éreztem az absztinenciámat. Ahogy egyre egészségesebb lett a kapcsolatom az étellel, az absztinenciám megtartása is egyre könnyebbé vált.

Robin Sinclair, Egyesült Királyság

Érdemes Tudnod

A programban a gyűlések mellett számos eszköz is rendelkezésre áll a felépülni vágyók számára. Az OA-ban teljes mértékben tiszteletben tartjuk egymás anonimitását.

Teljes mértékben ingyenes

Az OA tagság nem jár illetékkel vagy díjjal, önellátók vagyunk a saját hozzájárulásainkból. A befolyt összeget teljes egészében a közösség fejlesztésére fordítjuk.

Nincs semmilyen elkötelezettség

Az OA nem követ, és nem tesz magáévá semmilyen meghatározott diétát, vagy étkezési tervet. Az OA a kényszeres evés betegségéből való felépülés fizikai, lelki és spirituális megvalósulását szorgalmazza, s ennek elsajátításán alapszik.

Az OA egy közösség, nem egyház

Az OA nem egy vallási felekezet. Bárki, kötetlenül és anonim módon csatlakozhat a közösséghez, hogy megossza saját tapasztalatait, és meghallgassa másokét.